Mikor lesz hatékony a tanulás? Vajon vannak-e olyan technikák, melyek mindenki számára alkalmazhatók? Vannak-e olyan trükkök, melyekkel gyorsan megérthető és megtanulható a matematika, az angol szavak, vagy az országok fővárosai?

A szemed lefényképezi a tananyagot

Sokan sokféleképpen tanulunk. Vannak, akik a szemükkel szinte lefényképezik a tananyagot, s feleléskor is ezt a képet idézik maguk elé. A képek, ábrák, táblázatok megelevenednek a szemük előtt. Mások viszont szinte mindent megjegyeznek, amit az órán hallottak, szerencsések, mert az otthoni tanulásra kevés időt kell fordítaniuk. Egyszer-kétszer hangosan felolvassák és felmondják maguknak a tananyagot és már be is fejezték a tanulást. Vannak emberek, akiknek az a bevált módszere, ha tanulás közben fel-alá sétálgatnak a szobában, de vannak olyanok is, akiknek fontos, hogy a valóság valamely szeletéhez tudják kapcsolni az új ismereteket, olyan módon, hogy a tárgyakat, dolgokat, melyekről tanulnak, meg is érintik, megfogják. A tanulásunk jellegzetességeit a tanulási stílusunk fejezi ki. Attól függően, hogy látás, hallás, mozgás vagy tapintás útján tanulunk könnyen, tartozunk a vizuális, auditív, kinesztétikus vagy taktilis típusba.

Te melyik típusba tartozol?

Vannak, akik másokkal közösen, csoportban szeretnek tanulni és vannak, akik ezt elképzelhetetlennek tartják, csak akkor tudnak koncentrálni, ha egyedül vannak a szobába. Van, aki zenehallgatás közben összpontosít jobban és van, akinek csendre van szüksége az ismeretek megjegyzéséhez.  Most biztosan azon gondolkozol, hogy vajon melyik típusba tartozhatsz, hisz előfordul, hogy felmondod magadnak a tananyagot, s közben sétálgatsz, de szereted, ha valaki más, egy barátod, a tanárod elmagyarázza neked a tanulnivalót. Egyikőnk sem sorolható egyetlen típusba, mindenki egyfajta egyedi kevert típusba tartozik. Ahhoz, hogy megtaláld a megfelelő tanulási módszert, fontos, hogy feltérképezd, hogyan tudod legkönnyebben feldolgozni a tananyagot, milyen a te tanulási stílusod. Léteznek tanulási stílus kérdőívek, melyek kitöltésével ez könnyen feltérképezhető. A tanulási stílus ismerete fontos a tanulási technikák, tanulási stratégia kidolgozására, kiemelten fontos tanulási zavarral küzdő tanulóknál.

Alább az érzékelés alapján megkülönböztethető tanulási stílusokat jeleníti meg infografikánk. Azt is megtudhatjátok, a tananyag hány százalékát jegyezzük meg hallás, olvasás és látás útján.

 

e94e4627913e40a92b585050a2901531.jpg

 

Forrás:https://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/tanulasi-stilusok-infografika